Földtudományos Forgatagon jártunk

Idén a Magyar Természettudományi Múzeum adott otthont a Földtudományos Forgatagnak, melyen mintegy 2000 látogató vett részt november első hétvégéjén. A rendezvényen 27 földtudományi kutatással foglalkozó hazai állami és akadémiai kutató intézet, természet-tudományi gyűjtemény, felsőoktatási intézmény és vállalat mutatta be munkásságát és a földtudományok jelentőségét az érdeklődőknek.
A Magyarhoni Földtani Társulat idén először mutatta be az „Év ásványát” (evasvanya.foldtan.hu) és az „Év ősmaradványát” (evosmaradvanya.foldtan.hu). A program kitalálója és koordinátora Palotás Klára. A lebonyolításban és a szakmai tartalmak kialakításában az MFT Ásványtan-Geokémiai Szakosztályának és Őslény-tani­­-Rétegtani Szakosztályának vezetősége mellett részt vett az MFT Oktatási és Közművelődési Szakosztálya is. A kezdeményezés kiemelt támogatója Bubik Veronika grafikus.

Intézetünk interaktív bemutatókkal készült a rendezvényre. Folyékony nitrogénes kísérleteket mutatott be Törökné Sinka Mariann és Cserny Péter, akik a gyermekek legnagyobb örömére még fagylaltot is készítettek.

Az Eötvös-ingát és annak szerepét a gravitációs kutatá-sokban Kakas Kristóf, Kovács Péter és Vadász Gergő mutatták be. 
 
Különböző kőzetek ősmaradványait nézhették meg vékonycsiszolatban és iszapolási anyagban a mikroszkóp alatt a látogatók Selmeczi Ildikó és Piros Olga segítségével.
 
Magyarország érdekes kőzeteivel „Díszítőkő mozaik” játék során ismerkedhettek az érdeklődők Péterdi Bálint és Galambos Csilla jóvoltából.
 
A legkisebbeket „Ammonitesz játszóházzal”, a kicsit nagyobbakat a szénülés folyamatának bemutatásával és kőszénből előkerült ősmaradványokkal várta Bodor Emese Réka, Budai Zsófia és Makádi László.